1. fejezet

Ma írt egy üzenetet még reggel Alex, hogy találkozzunk a parkban, beszélni akar velem, egy fontos dologról.

Azóta azon töröm a fejem… Talán szakítani akar? Az lenne a legjobb. Legalább nem kellene csak sajnálásból vele lenni… Nem tudom…
-Laura! Kész vagy? – szakította meg gondolataimat Eliz az angol tanárnő.
- Igen… öö… igen.
-Jó akkor sorold az eredményeket! – mondta, majd a némaság, befoglalta az egész termet. Aztán egy nagydurranás, a csengő elkezdett sípolni, hangos sikítások, majd hirtelen elment az áram, és sötétség borult az iskolára. Az igazgató benyitott, és rémülten mondta:
- Mindenki haza… Úgy látszik terrortámadás történt és megtámadták a városunkat.
És egy hirtelen csapódás… sötét lett.

-ATYAVILÁG! – keltem fel.
Elfordítottam a fejem, és amit láttam, az tragikus.
Az öcsém nézett rám nagy szemekkel, és ijedt arccal. Majd halkan épp hogy csak megszólalt:
-Te tudod, hogy mit nyomtál le este?
- Bocs hülye álmom volt. – válaszoltam.
- HÜLYE?! HÜLYE ÁLMOD VOLT?
- Igen. – nevettem
 - Hát te tudnád, amit én… - mondta és visszafeküdt az ágyára.
Halkan felkeltem…
Az öcsém 9 éves, és néha eléggé barom, aztán pedig hoppá! Mint egy felnőtt. Elég fura tud lenni.
Na, szóval, akkor most bemegyek a fürdőbe, és 1óra múlva kijövök. – gondoltam magamba.
De hát, ki gondolta volna, egy éles hang persze hogy utánam kiabál.
-KISLÁNYOM BENE MENNY! - kiabálta a hang gazdája.
  -Ok. – mondtam már-már idegesen. Kb. mindennap ez van, kivéve amikor, anyám is ott hány a fürdőbe és én jövök rá hogy bene menjek, különben apám hozzám vágja a borotvát.
Ilyenkor hányás közben, még kiélik egymáson a vágyaikat, aztán nekem kell 2perc alatt összetakarítani, hogy az öcsém ne kapjon szívrohamot a látványtól. Jó kb. úgy 4óra alatt be is jutottam a fürdőbe, ahol érdekes módon, össze volt takarítva, és minden fertőtlenítve. Fura. Mit sem foglalkozva a dologgal, összekaptam magam, majd 3perc után kimentem. Anyám, és apám ott ültek az asztalnál, idegesnek tűntek, izgatottnak.
-Kislányom, légyszives gyere ide. – szólt apa.
- Igen?
- Az anyád, és a öcséd Andrew,  elmennek egy pár hétre,  tudod.. az öcsédnek ezek problémái… Úgy döntöttek elmennek a kórházba, és kigyógyítassák. Most van pénz is rá.. Szóval…- Emlékeim rögtön előtörtek..
Azok a napok…

’’A kistesóm kórházba került… Elkapott valami autoimmun betegséget… Lehet, hogy belehal... Mért velünk van ez?! Mért ő?! Évekebe kerülhet elintézni a kórházi kezeléseket… na meg a pénz,,
(Naplóbejegyzés, 2001. 04.01)

-Oké… Ő rendben…
-Valami baj van? – Kérdezet anya.
-Nem, izé… ő… semmi. –mondtam- Húztam suliba… sziasztok, majd jövök…
Aztán becsuktam az ajtót.
Folytatás következik